Két évvel ezelőtt egy nagyszabású, rendhagyó jótékonysági programot indított útjára Fogadj be! néven a Concorde Csoport, valamint az autista fiatalokat gondozó új lakóotthonok létrejöttét és a már működő intézmények fennmaradását segítő Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA).
A program központi elemét képező aukción, melyre 2008. június 26-án került sor, olyan "csomagokat" árvereztek el, amelyekbe fiatal képzőművészek alkotásai és egy-egy segítséggel élő fiatalokat befogadó otthon támogatásának lehetősége került bele. A Fogadj be! egyik célja ugyanis a forrásteremtésen túl egyedülálló módon a hosszú távú, személyes kapcsolat létrejöttének elősegítése a gyűjtők és a művészek, valamint a lakóotthonok lakói között.
Ennek egyik legkiemelkedőbb eredménye volt az a rendkívül élénk alkotómunka, mely Tarr Hajnalka képzőművész irányításával és értő segítségével kezdődött meg több otthon lakóinak bevonásával. Az autista gondozottak, valamint egy-egy down kóros és skizofrén fiatal által létrehozott anyag olyan erőteljes lett, hogy azt júliusban a Miskolci Galériában is bemutatták, de a tervek szerint 2011 májusában a Magyar Nemzeti Galériában is rendhagyó tárlat nyílik a válogatásból.
"Az a szép ezekben az absztrakt képekben, hogy habár valójában nem tudhatjuk, pontosan mit is ábrázolnak, mégis a maguk bátor minimalista módján sejtetik azt a világot, ami mögöttük, azaz az alkotóik elméjében húzódik", vallja Tarr Hajnalka, a miskolci kiállítás kurátora. "Ami minden műben bizonyossággal megjelenik, az a - számunkra - hihetetlen és felfoghatatlan folytonosság, ismétlődés és rendezettségre törekvés, ami e tehetséges fiatalok, felnőttek mindennapjait övezi. Azt is mondhatjuk, hogy egyfajta reflektív művészetet képviselnek - anélkül, hogy bármire reflektálnának, és anélkül, hogy művésziek akarnának lenni..."
E festmények képezik az alapját a Fogadj be! program újabb aukciójának, melyet szeptember 26-án rendeznek meg a Műcsarnokban, az előzőhöz hasonlóan Virág Judit vezetésével. A cél továbbra is a hosszú távú kapcsolat megteremtése támogatók és támogatottak között, valamint a segítséggel élők és a társadalom többi tagja között húzódó fal lebontása. Egyúttal az is, hogy rámutassanak arra, a művészet egyetemes nyelvének köszönhetően valamennyi kommunikációs szakadék áthidalható.
Az árverés részleteiről a Mosoly Otthon Alapítvány honlapján található bővebb információ:
http://www.mosolyotthon.hu/fogadj_be_gyujto.html
További információk:
Reigl Beatrix
kommunikációs vezető
b.reigl@con.hu
Tel.: +36 30 384-7566
Madalina Rita
sajtóreferens
r.madalina@con.hu
Tel.: +36 20 771-8734

